2016. január 10.

Shut the fuck up

Egy kicsit egyedül vagyok. Unatkozom. Mindennap ülök és bambulok. Senkivel se beszélgetek. Mindenkire mérges vagyok. De miért? Miért csinálom ezt? Nem értem.
Én nem akarok senkivel sem rosszban lenni. Kedves akarok mindenkivel lenni. Szeretem a családom. Szeretem az iskolámat. Szeretem az emberiséget. De valamit akkor is rosszat csinálok. De mi a hiba?
Én vagyok a hibás? Vagy ők? Nem tudom.
Igaz, hogy én elszoktam húzni egyedül, de nálam ez megszokás. Nemcsak nekem kell odamennem, hanem nekik is hozzám kell jönniük. Ha nekem van ennyi bátorságom, akkor nekik biztos több van.
Én nem szeretek egyedül lenni. Én mindennap csak a családommal vagyok. De én szeretnék menni a barátaimmal egy jó kis helyre, és nem csak sírni a takaró alatt. A barátaim elmennek egy jó kis helyre, hogy nekem nem is szólnak. De miért? Ha a barátaim, miért? De én akkor is folytatom a barátságot Velük. Engem nem érdekel, mert kedvesek velem. Várjunk, kedvesek. Nagyon kedvesek. (Ja persze, annyira, hogy sírok!) Elmennek mindenhova, de én nem. Ki vagyok hagyva mindenből. Ki vagyok én, hogy ezt érdemlem? Egy játékbaba? Annabelle? Ki vagyok? Engem folyton megszívatnak és elárulnak. És én nem tudom elmondani a titkaimat senkinek, csak a családomnak. Én mással is megszeretném osztani a titkaimat. Ja, de nektek már megosztom, mert a barátaim vagytok. :)
Mint ahogy mondtam, engem nem érdekel. Én magasról lesz*rom amiket mondanak rólam. Beszéljenek ki, mondjanak rólam bármit, nem zavar. De ha megtudom, hogy kibeszéltek akkor viszont nagyon rosszul fogom érezni magam. 
De nekik ez marhára jó. Én nekik üzenem, én is vérből és húsból születtem. Én is voltam anya pocijában. Én is veled egyidős vagyok. Én is ember vagyok.
Én nem lehetek egy játékbaba, akit csak kihasználnak arra, hogy piszkáljanak. Pf, én nekik tökéletes vagyok.
A szüleim is mondják, hogy hagyjam ott a dolgokat, de én nem tudom. Már párszor próbáltam rajta túllépni. De nekem ez nagyon fontos dolog ezért én nem akarom félbehagyni. Már a bejegyzés elején mondtam, hogy kedves szeretnék lenni mindenkivel. Én az is vagyok, de ők nem fogadják el. Talán nem kellene ilyen kedvesnek lennem? Talán el kell mondanom nekik, hogy én mit érzek? Vagy majd megnézik a blogomat és elolvassák? Nem tudom, hogy mit csináljak. Vagy csak nyugisan várjak míg hozzám szóljanak? Segítsetek!
Én szeretném a ti segítségeteket kérni, mert én pontosan nem tudom, hogy mit csináljak. A szüleimnek nem volt ilyen 'kalandjuk" szóval ők nem tudják. ( De párszor azért biztatnak :D )
Most néztem meg egy régi füzetemet, és ez volt beírva a füzetbe:
"Ma (remélem) kibékülünk egymással, mert őt szeretem és nem akarom elhagyni!"
Miközben olvastam azt hittem, hogy sírva fakadok. Jó tudom, hogy minden hülyeségen sírok, de ez most komoly dolog. Nálam ez tényleg igaz, hogy fontos nekem, de valahogy mégsem érzem jól magam.
Drágáim nem szántam hosszúra a bejegyzést, szóval itt a vége fuss el véle.

"Az álmaimat csak egy hang segítheti meg"

Ölel benneteket: Lilla



Szablon wykonała Nikumu
dla Zaczarowanych Szablonów.